A Márkházi Pálinka története több mint egy évtizedre nyúlik vissza. A 2009-ben alapított vállalkozás életében 2019-ben pedig egy jelentős változást történt, melynek köszönhetően mára az ország egyik vezető pálinka márkája lett.
Az aprócska Nógrád megyei településen működő vállalkozás három évvel ezelőtt a DunaPro csoport kötelékébe került, ahol megújulva fejlődésnek indult. A vállalat ismertetése szerint ekkor a korábbi kisüsti rendszert felváltotta a legmodernebb technológia, mely a pálinkáik lágyságát és gyümölcsösségét tovább fokozza. A modern technológia mögött a Pálinka hagyományait tisztelő csapat lakozik, akik gondoskodnak a hungaricum hagyományainak megőrzéséről a 21. század vívmányainak felhasználásával – hangsúlyozták.
A DunaPro cégcsoport rutinosan vágott bele a közös munkába a Márkházi Pálinka csapatával, a vállalat ugyanis már 2011 óta foglalkozik alkoholos italok forgalmazásával Magyarországon. Mint fogalmaztak, a pálinka hungaricum mivolta lévén, szerették volna kiegészíteni a portfóliójukat, és úgy vélték, hogy a Márkházi Pálinka ebbe tökéletesen beleillik – így került hozzájuk három éve a Nógrád megyei vállalkozás.
A pálinkafőzdében hat fajta gyümölcsöt dolgoznak fel: meggyet, barackot, Irsai Olivér szőlőt, szilvát, körtét és birsalmát. Bár nincs saját gyümölcsösük, immár évek óta állandó beszállítói körrel dolgoznak, ennek köszönhetően pedig azt is elérték, hogy ők határozhatják meg a szüret időpontját is. Ez azért fontos, mert így ép, egészséges, megfelelő savtartalommal rendelkező gyümölcsöket dolgozhatnak fel, ezzel biztosítva pálinkáik minőségének alapjait – hangsúlyozták.
Honlapjukon a teljes kínálat szerepel, pálinkáik közül jelenleg a barack, a szilva és az Irsai Olivér szőlő a legnépszerűbb a vevők körében. Az érdeklődők országszerte számos helyen be tudják szerezni a tüzes nedűket: a Márkházi Pálinka elérhető a legnagyobb áruházláncokban, így az Auchan, a Tesco, az Interspar és a Metro üzleteiben, több nagykereskedésben, nem utolsó sorban pedig az ország több mint 400 vendéglátó egységében. Mint kiemelték, a Márkházi Pálinka mára az ország egyik vezető pálinka márkája lett, a vállalat pedig folyamatosan keresi a lehetőségeket a további fejlődés, növekedés érdekében.
A Márkházi Pálinka nem csak a vevők, de a szakértők elismerését is elnyerte: az elmúlt három évben mind nemzetközi, mind országos szinten négyszer mérettették meg a termékeket. Összesen 26 tételt neveztek, melyek közül 23-at díjaztak arany-, ezüst- vagy bronz éremmel. Különösen sikeres volt a Márkházi Prémium Szilva és a Márkházi Prémium Irsai Olivér Szőlő Pálinka, melyek rendszerint kiemelkedő eredményeket értek el a versenyeken, a 2021-es Nemzetközi pálinkaversenyen pedig Arany minősítést szereztek.
A DunaPro csoport szerint a Vedd a nógrádit! egy remek program, ami összefogja a helyi fogyasztókat és termelőket. „Egy rendkívül jó kezdeményezésnek tartjuk és nagyon örülünk, hogy a részesei lehetünk!” – hangsúlyozták.