Hírek

Veres Jenő szörpjei

veresjeno kézműves szörpök

Szörpök és erdei gombás finomságok is készülnek Veres Jenő pásztói otthonában
Nem csak a földjén megtermelt, de a Pásztó környéki erdőkből származó gyümölcsökből, gyógynövényekből, sőt, gombákból készülnek Veres Jenő portékái, aki munkájáról most bővebben is mesélt.
Mint Veres Jenő felidézte, eredetileg felesége szüleinek voltak termőföldjei, így került kapcsolatba a növénytermesztéssel. Kezdetben még savanyítással is foglalkozott, az évek során azonban egyre inkább a szörpkészítés került középpontba. Az őstermelői igazolványát hét évvel ezelőtt, 2015-ben váltotta ki, idén pedig úgy döntött, hogy eddigi munkáját feladva, főállású őstermelőként tevékenykedik tovább.
A pásztói termelő saját és gyűjtött gyümölcsökből, gyógynövényekből egyaránt dolgozik. Mint mondta, a termesztett növényeket minden szezonban ki tudják egészíteni gyűjtéssel, a kettő együtt pedig már egy viszonylag kiszámítható mennyiséget jelent. A gyűjtés és a termelés Pásztón, illetve a környező erdőkben, a Cserhát és a Mátra között történik. A munkálatokban, a gyűjtésben és a termékek elkészítésében rendszeresen segítenek gyermekei, így havonta egy-két nap erejéig mindig közösen dolgoznak.
Veres Jenő többek között málnát, epret, erdei somot és szedret is termeszt, de megtalálhatóak földjén különféle gyógynövények is, így például citromfű és levendula is illatozik kertjében. Mint kiemelte, kizárólag vegyszermentes anyagokkal dolgozik, tejsavóval és csalánnal permetezi növényeit, a gyűjtést pedig igen tiszta helyeken, távol a várostól végzi.
Mivel rendelkezik gombaszakértői képesítéssel is, Veres Jenő erdei gombákból is készít különféle termékeket: többek között aszalt gombát és szárított fűszerkeverékeket is kínál szezonális jelleggel. Emellett, ha ideje engedi, a pesto-hoz hasonló terméket is készít – nemrégiben kísérletezett ki például egy tárkonyos petrezselyemkrémet, melyet számos módon fel lehet használni a konyhában.
A pásztói termelő szörpjei között a klasszikus eper és málna mellett találni citromfüveset, mentásat és levendulásat is, két éve pedig egy igazi különlegesség is szerepel a repertoárban: az egyre többek által kedvel pitypangszörp. Mivel ez a szörp a pitypang szirmaiból készül, igen időigényes, cserébe viszont minőségi termékről van szó – fejtette ki Veres Jenő.
A Veres-termékeket jelenleg telefonos egyeztetés alapján, a családnál lehet átvenni, illetve rendszeresen jelen vannak a szombatonként tartott, hollókői termelői piacon is. Veres Jenő emellett különféle rendezvényekre is szívesen ellátogat, ott volt többek között a kazári Laskafesztiválon, a vanyarci Haluskafesztiválon vagy a varsányi Lepényfesztiválon is.
Veres Jenő arról is beszélt, hogy örül a szeptemberen induló, Nógrád megyei kosár közösség létrejöttének, mivel ennek köszönhetően a minőségi termékek iránt érdeklődő vásárlók egy helyen juthatnak hozzá számos helyi termelő portékáihoz, melyeket kényelmesen, az interneten keresztül rendelhetnek meg.

Bodzavirág szörp

In stock

1,800 Ft Bruttó - Nettó: 1,417 Ft
Kosárba teszem
Termelő

Veres Jenő szörpjei

Citromfű szörp

In stock

1,800 Ft Bruttó - Nettó: 1,417 Ft
Kosárba teszem
Termelő

Veres Jenő szörpjei

Hársfavirág szörp

In stock

1,800 Ft Bruttó - Nettó: 1,417 Ft
Kosárba teszem
Termelő

Veres Jenő szörpjei

Kökényszörp

In stock

1,800 Ft Bruttó - Nettó: 1,417 Ft
Kosárba teszem
Termelő

Veres Jenő szörpjei

Menta szörp

In stock

1,800 Ft Bruttó - Nettó: 1,417 Ft
Kosárba teszem
Termelő

Veres Jenő szörpjei

Pitypang virág szörp

In stock

1,800 Ft Bruttó - Nettó: 1,417 Ft
Kosárba teszem
Termelő

Veres Jenő szörpjei

Zsálya szörp

In stock

1,800 Ft Bruttó - Nettó: 1,417 Ft
Kosárba teszem
Termelő

Veres Jenő szörpjei

További bejegyzések