Vegyes

A varsányi folyékony arany

Bár családjában korábban senki sem foglalkozott méhészkedéssel, a varsányi Lehoczki Dávidot már gyerekkorában is érdekelték ezek az apró, zümmögő, a világ számára oly fontos állatok. Érdeklődése egy idő után hobbivá vált, termékeit országos szinten is elismerik.

Lehoczki Dávid 2016-ban, három családdal vágott bele a méhészkedésbe, mostanra száznál több családdal termel. Úgynevezett álló méhészete van, nem vándorol az ország különböző tájaira. Lehoczki Dávid szerint ennek több előnye is van: amellett, hogy nagyobb figyelmet tud fordítani a folyamatra, ő neveli azokat a méhanyákat is, amelyek idővel az elöregedő társaik helyére kerülnek.

Mivel folyamatosan egy helyről dolgozik, főként akác, repce, napraforgó mézet, időnként tavaszi és nyári vegyes virágmézet, esetleg hárs vagy vaddohány mézet termel. Termékei közül több is elismerésben részesült, a 2021-es Év Méze versenyen napraforgó, repce és akác méze is arany fokozatú elismerésben részesült, utóbbi ráadásul már harmadik alkalommal. Mint mondta, ezek a díjak jó visszajelzések számára, ráadásul így a vásárlók is látják, hogy minőségi termékről van szó.

Lehoczki Dávid elsősorban Nógrád megyei piacokon, például Hollókőn, Balassagyarmaton, Nőtincsen szokta árulni termékeit, de megtalálhatók mézei a varsányi Rozmaring étteremben is. A fiatal méhész a közelmúltban döntött úgy, hogy eddigi munkáját feladva, főállásban folytatja a méhészkedést, a jövőben pedig szeretné még tovább fejleszteni vállalkozását.